Édesség helyett

2014.11.12 20:07


Túl vagyunk az oltásokon. A gyerkőc délután mindkét combjába kapott 1-1 szurit, és nagyon hősiesen viselte. Én sokkal jobban ráparáztam a dologra, az asszisztensnő mikor meglátta, hogy jár a lábam, aranyosan odaszólt, hogy "ne izguljon anyuka, gyorsan túl lesznek rajta." És valóban, a gyerkőc szinte egy cseppet sem sírt, sőt annyira nem viselte meg a dolog, hogy mikor kijöttünk a doktor nénitől, mosolyogva integetett neki.


Ezt az én kis makim készítette a bölcsiben, olyan büszke vagyok rá! :)

Nem, a libát nem ő rajzolta, de a tollait már ő nyomkodta oda a papírra.

Tegnap vettem észre, hogy a határidőnaplóm tele van firkálva, mivel gondolom nem a férjem nyúlta le, és rajzolt bele mindenféle kriksz-krakszot, így itthonra  beszereztem a gyerkőcnek zsírkrétákat, amivel ma már rajzoltunk is. (na jó, ez enyhe túlzás még, de próbálkozik)


Nagyon vártam ezt a hétvégét, mert befizettem egy két napos tanfolyamra, és ma derült ki, hogy ezen a hétvégén nem lesz megtartva, mert nem jött össze a minimum létszám, amivel elindítják. Csalódott vagyok, mert nagyon szerettem volna elmenni, a suli ígérete szerint november végén sor kerül majd rá.

Mivel nincs most továbbképzés, így szombaton libafutamra megyünk. Itt Etyeken a Gasztrosétányon rendezik meg, más gasztroprogramok kíséretében. A libafutattáson lehet saját libával indulni, de ha nincs saját, akkor bérelni is lehet. Nagyon nagy :) Imádom ezt helyet, hogy mindig van valami érdekesség.


Egy 4 gyerekes anyukától kaptam egy fitness aranygaluska receptet, amit a hétvégén tervezek elkészíteni. Sajnos nagyon édesszájú vagyok, és mivel off szezonom van, mostanában nem telik el úgy nap, hogy ne jussak édeshez. :)

Az édesség iránti vágyamra kiváló a fehérjeporból készült puding, de időnként 1-1 pohárral ezzel szoktam csillapítani.

Azt azért hozzáteszem, hogy bár ez is folyadék, és még ráadásul kalóriamentes is, de nem helyettesíti a vízfogyasztást, ami az alakformálás elengedhetetlen eleme.  Ezt, a napi 2,5-3 liter víz fogyasztáson felül szoktam inni, időnként 1-1 pohárral, ha valami édesre vágyom. Ma éppen egy ilyen nap volt. :)





Írd meg kérdésed, véleményed

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása

Oszd meg ismerőseiddel