Ha nincs izomlázad rosszul dolgoztál??

2014.06.17 16:24

 

Hétfőn, kedden futottam, ma délelőtt pedig megcsináltam a héten az első súlyzós lábedzésem.

Múlthéten kezdtem az új edzésterv szerint dolgozni, azóta egyfolytában izomlázam van, hol itt, hol ott...

 

Én személy szerint szeretem az izomláz érzését, ugyanis ekkor érzem igazán, hogy dolgoztam, de ezzel azért óvatosan kell bánni, ugyanis

régen még azt tanultuk, hogy izomlázat a magas edzésintenzitás hatására az izomban  felhalmozódó tejsav okoz, ami egyrészt igaz is, ugyanis tejsav minden anaerob mozgás közben, és közvetlenül utána is termelődik, ez okozhat némi feszítő érzést. Azonban az izomláznak létezik egy másik fajtája is, ez pedig az, amikor az izomszövetben mikrosérülések keletkeznek. Az edzés vagyis a sérülések létrejötte után, néhány órával megkezdődik a szervezetben a sérült rostok szerkezetének, és funkciójának helyreállítása.

Az izomlázon átesett izom, már ellenállóbbá válik a mikrosérülésekkel szemben, így a későbbiekben egy hasonló terhelés már nem feltétlen jár hasonló problémával.

Azt azonban érdemes tudni, hogy az edzés hatékonysága nem minden esetben van összefüggésben az izomlázzal, ugyanis izomláz a leggyakrabban akkor fordul elő, ha az izomszövet olyan munkát végez, amely számára szokatlan, illetve nagy erőkifejtéssel jár.

Az én esetemben ugye változott az edzésterv, vagyis a gyakorlatok, illetve a súlyok nagysága is, önmagamhoz képest viszonylag nagy súlyokkal dolgozom.

 

Most akkor tejsavas vagy mikrosérüléses izomláz?

 

Tejsav leginkább a kardióedzések során halmozódik fel, ha annyira intenzív a mozgás, hogy anaerob úton, vagyis oxigén jelenléte nélkül bontja a szénhidrátot a szervezet, vagyis így nyer energiát.

A mikrosérülések pedig inkább azokon az edzéseken jellemzőek, amikor az izmok erősítése a cél, pl. súlyzós edzés. 

Tehát a mozgás fajtájából adódik, hogy milyen izomláz alakul ki. Általában  ha túl sok tejsav szaporodik fel, akkor hamarabb jelentkezik a fájdalom, ami kevésbé és rövidebb ideig tart.

 

Hogyan lehet megelőzni?

 

Egyrészt alapos bemelegítéssel, másrészt ha alkalmazzuk a fokozatosság elvét, azaz fokozatosan növeljük a terhelést a szervezet számára, nem utolsó sorban sokat segít az izomláz megelőzésében, az edzés végén a megfelelő levezetés, nyújtás, valamint ha mozgás közben pótoljuk az elvesztett ásványi anyagokat (kálcium, magnézium), amelyek segítik az izommunkát.

 

És hogyan kezeljem, ha már annyira fáj....

 

Elsők között lehet alkalmazni melegvizes borogatást, forró fürdőt, szaunát, ugyanis a meleg növeli az izmok vérbőségét. Léteznek különféle gyógynövény kivonatokat tartalmazó sportkrémek, amelyek gyulladáscsökkentő és regeneráló hatással bírnak.

Bár kellemetlen érzés, de azért az izomláz miatt ne essünk ágynak, és ne felejtsük el a mozgást sem, csak ebben az esetben mérsékelt terhelést alkalmazzunk.

Mikrosérüléses izomláz esetén, ha akkora a fájdalom, inkább az izmok pihentetése javasolt.

 

 

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel