Gyakorlatok a futópadon, hogy ne unatkozz kardió közben

2014.12.07 11:55


Tegnap délelőtt Mikulás ünnepségen voltunk a bölcsiben. Volt egy fél órás bábelőadás, utána érkezett a Mikulás bácsi.

A gyerekem bekucorodott a Mikulás ölébe, és onnan nézte egy darabig, hogy a többi gyerek milyen produkcióval készült a csomagért, nem igen akart eljönni onnan. 16 hónapos, de helyezkedni azt már nagyon tud. :)

A tegnapi napba nem fért bele az edzés, ma viszont nem tudtam és nem is akartam kihagyni. Bár nem volt egyszerű éjszakánk, a gyerkőcnek egyszerre több foga is megint megindult, ráadásul hátul, ami fájdalmasabb is, így óránként keltem hozzá, illetve majdnemhogy állva aludtam a kiságy mellett, mint a lovak.

Ennek ellenére nagyon jól esett az edzés, és szuperül is ment.

Mára csak intervall kardió volt betervezve futópadon, amit 3 gyakorlattal tettem színesebbé, hogy még véletlenül se unatkozzak, emellett ezzel az edzéstípussal pörgessem az anyagcserém, még jóval edzés után is, valamint javítsam az erő és állóképességem is.

Átmozgató gimnasztika után 10 perc laza futással kezdtem, majd utána következett az intervall rész 6 körben egymás után.

tarkóhoz húzás gumikötéllel 20

 

 tárogatás gumikötéllel váltva 20

 guggolás a futópad szélére kiállva tempósan 20

majd 1 perc tempós futás.

Ebből csináltam meg 6 kört egymás után pihenés nélkül, majd 10 perc levezető futással és után a nyújtással zártam az edzést.

A hétre így megvolt a 4 súlyzós, és 1x40 perces intervall kardió edzésem, holnaptól kezdem előről. :) Ünnepek ide vagy oda, készülök a tavaszi szezonra. :)


Tegnap este hamarabb elaludtam a nappali kellős közepén a szőnyegen, mint a kis maki, így a fitt mákos beigli sütése elmaradt. Ha ma már nem is, mert délután megyünk vidékre a nagyszülőkhöz, de a héten pótolom, és mindenképp jelentkezem a recepttel. :)

Írd meg kérdésed, véleményed

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása

Oszd meg ismerőseiddel