Ha nincs lehetőséged zöldséget grillezni...

2014.06.10 15:31

 

Ez a hosszú hétvégénk nagyon jól sikerült. Mivel nálunk is 30 fok volt, így kiköltöztünk a kertünkben található szaletli alá, itt tobzódtunk mind a 3-an.

Jó volt itthon, együtt voltunk, sokat játszottunk a gyerekkel, sütött a nap, finomat grilleztünk, itthon edzettem mind a 3 nap, kisétáltunk az Etyeki piknikre is, mi kell ennél több?

Kihoztuk a kis makinak a járókát, úgyhogy amíg mi grilleztünk, addig ő tök jól eljátszott mellettünk.

Ilyen hétvégéket sokat kívánok még magamnak a nyárra, szuper volt :)

 

Ma reggel fél 6-kor keltem, megettem a kis fahéjas zabpelyhem, megittam a kávém, és még hajnalban irány 40 perc futás:

 

Már reggel elterveztem, hogy mivel hétvégén annyira ízlett a grill zöldség, ma is ezt szeretnék enni. Viszont egyedül nem fogok a kerti grillező mellett állni, és nem is tudom, hogy kell beizzítani a parazsat :) ezért ma sütőben készítettem el uzsonnára.

Alufóliával kibélelt sütőlemezre tettem a felkarikázott cukkinit, padlizsánt, felkockázott édesburgonyát, kaliforniai paprikát, répát, koktél paradicsomot, meglocsoltam kevés oliva olajjal, sóztam, borsoztam, megszórtam kakkukfűvel, és bazsalikommal, és mehet a sütőbe.

Isteni lett, ha ezt kellene egész életemben enni, akkor sem tudnám megunni. :) na jó, ez nem igaz, de tényleg nagyon finom! :)

Hús mellé köretnek, vagy akár önmagában uzsonnára, vacsorára nyugodtan fogyasztható bűntudat nélkül, vagyis simán belefér a diétába :)

 

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel