Segítség a fogyáshoz, alakformáláshoz

2014.11.06 13:51


Ma pihi van edzés terén, holnap pedig újra lábnap.

Délelőtt kiropraktőrnél voltunk a gyerkőccel, hazafele pedig elhoztuk az elkészült  új edzés és táplálkozási naplómat.

Ez a kis napló, rengeteget fog nekem segíteni az alakformálásban, ezáltal a céljaim elérésében. Pontosan vezetni tudom benne az elfogyasztott ételeket, italokat, táplálékkiegészítőket időpontra lebontva, az edzés során elvégzett gyakorlatokat, sorozat, ismétlésszámokat, mért pulzust, testanalízis során mért adatokat (súly, bmi, testzsír és izomszázalék, cm-k) tehát soron követhető benne a fejlődés, de az is kiderül, hogy mi az oka, ha nem jön a várva várt eredmény. Erről egy korábbi bejegyzésemben is írtam már, hogy hogyan segíthet a dokumentálás a fogyásban, alakformálásban.

Kattints ide:

http://www.fitten-pozitivan.com/news/ha-sikert-akarsz-dokumentalj/


Emellett összegyűjtöttem benne, hogy miért érdemes minőségi tápanyagokat fogyasztani az egészségünk, és formás alak  érdekében, illetve melyik táplálékokat érdemes előnyben részesíteni, és azt is, hogyan válasszunk táplálékkiegészítőt.


Holnaptól ebben az új naplóban vezetem az étrendem, és edzéseim.



Írd meg kérdésed, véleményed

Dátum: 2014.11.06

Feladó: Meizer Bernadett

Tárgy: étkezési napló

Szia!
Én is vezetem a naplóm és valahogy azt veszem észre hogy d.u csúszom el a kcal-al,éhes vagyok :( jelenleg futás,aerob mozgás kilőve,mert műtötték a lábam,saját testsúlyos gyakorlatok és súlyzós edzés van.étkezés terén szeretnék pár ötletet,szeretnék még pár kg-tól megszabadulni,majd izmot építeni.
Köszi a válaszod :)

Dátum: 2014.11.07

Feladó: FittAnyu :)

Tárgy: Re:étkezési napló

Kedves Betti,

Így látatlanban nehéz megmondani, hogy hol csúszhat el az étkezésed a nap folyamán. Azt javasolnám, hogy ne a kalóriákat számold, hanem a napi szénhidrát (fogyás esetén 2gr/ttkg) és fehérje mennyiséget (szintén 2gr/ttkg) elsősorban. Ezt oszd el, napi 5-6 étkezésre, úgy hogy a szénhidrát legnagyobb részét délután 2-3 óráig vidd be, utána már csak zöldség formájában menjen szénhidrát. Estére már csak valami fehérje (csirke/pulyka/hal/túró/tojás és párolt zöldség vagy saláta legyen vacsi, és ezután ha még éhes lennél, lefekvés előtt nyugodtan igyál meg egy Iso Whey Zero-t, csak 1 gr szénhidrát van egy adagban, így ez egész biztosan nem fog belerondítani a diétába. Emellett igyál minél több tiszta vizet, legalább 2,5-3 liter/nap.

Új hozzászólás hozzáadása

Oszd meg ismerőseiddel