Strand és a diéta?

2014.05.25 20:14

 

A rizspép már úgy látszódott, hogy beválik, mire úgy megfogta a hasát az én makimnak, hogy két éjszakát nem aludtunk a hasgörcsök miatti sírástól, és ezt még tetézte az is, hogy a fogzás miatt megint orrán-száján jön a cucc, ezért levegőt sem kap rendesen szegénykém. :(  Emiatt nem volt egyszerű az elmúlt 3 nap.

Pénteken egy egésznapos konferencián voltam, addig anyukám vigyázott a gyerkőcre. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen sokat voltam távol a kis makákótól, nem is éreztem magam komfortosan, a nap folyamán legalább 5ször haza telefonáltam, hogy minden rendben? evett? ivott? volt már kaki? nem sír?  aludt már? Anyukám persze minden alkalommal meg akart nyugtatni, hogy minden rendben, ne aggódjak már annyit. Azért, ezt nem olyan könnyű feldolgozni, hogy 9 hónapos folyamatos együttlét után egy teljes napot nem vagyok a gyerkőccel.

A konferenciára, ami egy bevásárló központ rendezvény termében volt, most nem vittem magammal a bedobozolt kajámat, így az étkezést ott kellett megoldanom.

Reggeli itthon: szokásos zabpehely

Tízórai: már a konferencián: 1/2 protein szelet, 1 kávé szójatejjel, édesítővel

Ebéd: a bevásárló központ ételudvarában választottam paradicsomos-fetás csirkemellet rizzsel és kevert salátával:

Uzsonna: a protein szelet másik fele, 1 kávé szójatejjel, édesítővel

Vacsi : itthon tojásrántotta fehérjéből cukkinivel

Lefekvés előtt 1 fehérje turmix

 

Tegnap hazavittük anyukámat, és maradtunk még náluk egy napot vidéken.

 Vasárnapi ebéd a teraszon, apukám készítette a kerti grillezőn: fűszeres pulykamell, grill zöldségekkel és rizzsel. Isteni diétás ebéd volt :)

Ma még ebéd előtt kilátogattunk a városi strandra, na még nem fürdeni, csak ott volt megtartva a gyereknap.

Most viszont, hogy már 30 fok van napközben, és nyitnak a strandok, sokan indulnak vízparta. Ilyenkor saját tapasztalatból is tudom, hogy a diétás étkezést sokszor igen nehéz megoldani, ugyanis a strandbüfék kinálata nem éppen diétás elvek szerint van összeálltva. Ilyenkor, ha valaki nem szeretné elrontani az eddig elért eredményt, vagy csak szinten szeretné magát tartani, akkor nyilván nem célszerű a zsírban tocsogó lángost választani az éhség ellen. Reggelizni még otthon érdemes a kis zabpelyhet, és akkor csak 3 étkezést kell megoldani a strandon. Tízórai lehet valami gyümölcs, ami különösebb hűtést nem igényel, ebéd vagy a hűtőtáskába bedobozolt otthon elkészített megszokott étel, vagy ha nincs kedvünk magunkkal cipelni, akkor marad a strandbüfé választéka. Ebben az esetben törekedjünk a natúr husira, sült krumpli helyett a rizsre, és a salátára, esetleg egy hideg gyümölcslevesre. Uzsonnára kiválóan alkalmasak az egy adagos kiszerelésű fehérje porok, amit magunkkal tudunk vinni, anélkül, hogy megromlana a melegben, ugyanis a shakerben csak hideg vizet kell önteni hozzá, és máris iható. A délelőtti gyümölcs és a délutáni turmix mellé vihetsz még magaddal korpovit kekszet, puffasztott rizst, vagy készíts diétás zabkekszet. http://www.fitten-pozitivan.com/products/zabkeksz/

Vacsi pedig már otthon.

Mit tudsz csinálni, ha a büfében csak hamburger, hot-dog, lángos kapható? Nem igazán jó opció egyik sem, de ha minden kötél szakad, akkor válaszd a hamburger húspogácsáját vagy a hot-dog virslijét salátával, és még mindíg kevesebbet ártasz az alakodnak, mintha a zsíros lángost ennéd meg.

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel