Stressz ellen

2014.11.24 17:42


Hazudnék, ha most azt mondanám 100-as vagyok. 3. éjszaka nem alszunk, a gyerkőcnek hátul jön a foga. Tegnap este 10-kor is leültem a gép elé, hogy majd megírom a kis bejegyzésemet, és nem sikerült, többször felsírt a kis makim úgy, hogy csak nehezen lehetett megnyugtatni, és nehezen is aludt vissza. Remélem a ma éjszakánk már könnyebb lesz.

Reggel a személyi edzések előtt egy 3/4 órával korábban mentem a terembe, hogy tudjak edzeni egy kicsit.

30 perc futás és utána egy kis nyújtás fért bele.

 Ha lett volna időm, valószínűleg most a világból kifutottam volna, annyira jól esett.

Azzal biztosan mindenki tisztában van, hogy a mozgás jót tesz a testnek, de az kevésbé köztudott, hogy a léleknek és az elmének is valóságos csodaszer.

Nekem felér egy valóságos terápiával, teljesen másként látom edzés után a világot, főleg egy húzosabb időszakban.

A mozgásnak -azonkívül, hogy az egész testre pozitív hatással van,- számos összefüggés bizonyítja a stresszcsökkentő hatását.

Egyrészt azért, mert a mozgás során endorfin termelődik, ami a jókedvért felelős, másrészt sportolás közben elfelejtjük a nap folyamán felgyülemlett problémákat, és csak a testünk jelzéseire koncentrálunk. Ha ez már heti szintű rutinná válik, akkor a levezetett feszültséggel együtt nő az energiaszintünk, nő az optimizmusunk, sokkal könnyebben meg tudjuk őrizni a nyugalmunkat, tisztán látásunkat.

A rendszeres mozgás erősíti az önbizalmat, csökkenti a depresszió és nyugtalanság tüneteit, javítja az alvást. Ezek a hatások együttesen csökkentik a feszültséget, és azt az érzést erősítik bennünk, hogy uraljuk a testünket, és ezzel együtt az életünket.

Nem mozogtam reggel sokat, de attól a 30 perctől határozottan jobban éreztem magam, jobb lett a kedvem, és kevésbé voltam fáradt a nap folyamán.


Délután mivel elég nyűgös volt a gyerkőc, nem volt sok időm főzőcskézni, -azonban valamit mégiscsak adni kell neki enni,- ezért villámgyorsan összedobtam uzsonnára egy kis zöldséges- sajtkrémes spagettit.

Durumtésztából készült spagetti, 1 adag lazacos sajtkrém, és egy kevés párolt zöldség. Ízlett neki, azonban mikor úgy érezte, hogy jól lakott, a maradékot egy határozott mozdulattal felkente a konyha falára. Nagyszerű időtöltés volt takarítani :)

Írd meg kérdésed, véleményed

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása