Színpadra lépés 8,5 hónappal szülés után

2014.04.27 20:01

 

Cél teljesítve :)

Amikor még a szülés előtt álltam, azt a célt tűztem ki magamnak, hogy a gyerkőc világra jötte utáni tavaszi verseny szezonban, (ahogy ezt az első blogbejegyzésben is írtam) színpadra szeretnék ismét állni, immár úgy, hogy a férjem és a kis makink ott áll a színpad előtt. Teljesült. :)

Sok és kemény munkám van a mostani formám elérésében, hiszen nem sokkal vagyok szülés után, de megcsináltam, felkészültem, felálltam a színpadra,  jól éreztem magam a sok szép, csinos lány között, és örülök, hogy elértem ezt a formát, amivel bátran kiállhattam közéjük. Az én kategóriában mindösszesen 2-en voltunk anyukák.

     Mi ketten anyukák a színpadra lépés előtt :)

Fárasztó volt a mai nap, a gyerkőc viszont nagyon jól bírta, egyáltalán nem zavarta a sok ember, a hangos zene, azt mondta, ott akar lenni anya következő versenyén is :)

Mai nap már lazaság van a kajában, a verseny után gyorsan meg is ettem 2 protein szeletet, majd miután haza jöttünk, rendeltük a közeli étteremből egy kis grillezett camambert áfonyával és sült almával, és mindezt benyomtam a tv előtt lazulva :)

Holnap visszatérek a megszokott diétás étrendhez, és délelőtt megyek edzeni.

 

 

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel