Kíméletes méregtelenítés és fogyás

2016.04.04 14:11

 

1 hét betegállomány után holnap visszaáll minden a régi kerékvágásba. Gyerkőc bölcsibe, én munkába, bár az edzésekkel még óvatosan kell bánnom, a kardió részt egész biztos ki kell hagynom a héten.

Kis Zével a hétvégét vidéken töltöttük a nagyszülőknél, sokat játszottunk, fociztunk, hintáztunk, homokoztunk és lelkesen segítettünk sütit sütni a mamának. :)

Már húsvétkor is kimaradt néhány nap az edzésekből, ráadásul az ünnep miatt megengedőbb voltam magammal az étkezésekben is, aztán közbeszólt az 1 hét hörghurut és hangszalag gyulladás, így  mostmár közel 2 hét lemaradásom van diéta és edzés terén is, aminek a következménye szép szóval kifejezve: elfedődés. :D Vagyis a februárban és március elején beindult formálódás visszafordulása. Mivel tavasszal nem indulok versenyen, így is nehéz volt igazi motivációt találni, de most aztán tényleg kezdhetek mindent előlről. 

Az étkezésben a következő hetekben nálam a megfelelő fehérje bevitelen, szénhidrátingáztatáson és a kíméletes méregtelenítésen lesz a hangsúly. 

Ma reggeli napindító méregtelenítő zöld turmix: (ultra-mega finom) :)

- spenót

- alma

- narancs

- 3 tk. Barley Juice zöldárpa por

- szénsavmentes víz

Méregtelenítés és fogyás

A hideg hónapok a kalóriadúsabb, zsírosabb, laktató ételek időszaka, és lássuk be, általában ilyenkor nem a diéta van a fókuszban, hanem a raktározás. A téli időszakban "elnehezült" testnek lökést adhatsz a fogyás, jó közérzet és egészség útján egy tavaszi kíméletes méregtelenítő kúrával, aminek során megszabadulhatsz a szervezetedben lerakódott salakanyagoktól, a felesleges zsírtól és víztől.

Tudtad, hogy a szervezetben egy év alatt kb. 4 kg felesleges méreganyag halmozódik fel? 

Te mikor méregtelenítettél utoljára?

A tavaszi méregtelenítés során kiemelt fontosságú a bélrendszer és máj tisztítása. 

A májunk feldolgozza és elraktározza a tápanyagokat, méregtelenít és kiválasztja az anyagcsere során keletkezett salakanyagokat. A máj és bélrendszer az érhálózat segítségével "kommunikál" egymással. Ha a bélrendszer a táplálkozásnak (pl. adalék és színező anyagok, cukor, mesterséges édesítő szerek, túlzott evés, nehéz- zsíros, szénhidrátdús kész ételek) stressznek, gyógyszereknek, szennyezett levegőnek, lelassult anyagcserének köszönhetően nem végzi megfelelően a méregtelenítő funkcióját, így a tápanyagok felszívódása nem megfelelő, akkor a májba sokkal több méreganyag kerül,  ez pedig sokkal jobban igénybe veheti a szervezetet. 

Érdemes a méregtelenítést a lehető legegyszerűbb módon végezned, amire tökéletes alternatíva a zöld élelmiszerek fogyasztása. 

Például iktass be az étrendedbe minél több friss, lehetőleg idény zöldséget, és készíts magadnak zöld turmixokat, melybe tegyél zöldárpa port. Ezek segítségével nemcsak kellő mennyiségű vitaminhoz és ásványi anyaghoz juthatsz, de természetes úton segíted a szervezeted méregtelenítését, energizálhatod a tested és a zöldárpa lének köszönhetően kevésbé leszel éhes, ezzel könnyedén betarthatod a diétás étrended. 

Ha a májad és bélrendszered tisztul, az epesavak és emésztő enzimek termelése normalizálódik, a "gombák" elhalnak,  a szervezet megkönnyebbül. Mindez a test többi fiziológiai folyamatára is jótékony hatással van, pl. harmonizálódik a vegetatív idegrendszer, szív működés, vérkeringés, megszűnnek a méreganyagok okozta kisebb gyulladások a  belekben) a test pedig elengedi a felesleges zsírokat és nem tartalékol tovább. 

 

Szeretnél személyre szabott életmód tanácsokat, étrendet és edzéstervet?

Segítek Neked, kattints a képre a részletekért

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel

Írd meg kérdésed, véleményed

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása