Mikor kardiózzunk?

2013.11.05 18:10

Több emailt kaptam azzal a kérdéssel, hogy mikor a legjobb kardió edzést végezni zsírégetés szempontjából?

Akkor fussunk végig rajta:

Az egyik legnépszerűbb zsírégető technika a reggel éhgyomorra végzett kardió mozgás. Ezt a módszert sok fitness versenyző, és testépítő is alkalmazza, többek között én is ezt tettem verseny időszakban a szálkásító edzések során.

Egyes szakértők szerint ennél a technikánál   igen magas az izomvesztés rizikója, ugyanis reggel az alacsony  vércukor és tárolt szénhidrát szintek mellett ugyan a szervezet elsődlegesen zsírt fog felhasználni energiaként, de a reggeli magas kortizol (lebontó hormon) szint miatt nagyobb esély van arra, hogy az izom is elég.

Egy másik zsírégető módszer a reggeli kardió mozgás egy protein turmix után.

Ebben az esetben már csökken a rizikó az izomvesztésre azzal, hogy megejtettél egy fehérjét tartalmazó étkezést.

A harmadik variáció pedig az este történő kardiózás. Sok diétázó csinálja azt, hogy este végez ilyen jellegű edzést, és utána már nem eszik semmit. A késő esti edzés egyik veszélye, hogy megzavarhatja az alvási ciklust, ez pedig a regenerálódás rovására megy, valamint elalvás után lelassul az anyagcsere sebessége, így hiába pörgetted fel az edzéssel, nem tudod learatni ennek előnyeit.

Vélemény, hozzászólás?