Mozgásba hozlak, gyere csináljuk együtt!

2015.05.08 14:32


Folyamatosan épül-szépül a kertünk. Ma kész lett a gyerkőc homokozója is, úgyhogy mától esténként megy majd a harc a kis Törperőssel, hogy be kell jönnie az udvarról.

Imád homokozni, non-stop kakaót főz nekünk. Soha életemben nem ittam annyi kakaót, mint az elmúlt hetekben és a következő néhány évben fogok. :)


Délelőtt a személyi edzések után megcsináltam egy lábedzést a végén 20 perc kardióval. A verseny előtti nagyon húzós időszak után (edzés+diéta) még mindig nem teljes mértékben regenerálódtam, edzés közben még előfordul, hogy görcsölnek az izmaim, ezért a mai lábedzés is inkább csak light-osan ment.

Holnapra súlyzós teljes testes edzést terveztem a teremben, de ehelyett reggel kimegyek a tóhoz futni, majd a kertünkben végzek néhány saját testsúlyos gyakorlatot, ugyanis ma meghívtak a holnapi Természetgyógyászati Kongresszusra és délelőtt oda megyek, ezért az edzőterem már nem fér bele az időmbe.

A napi edzések idejét most verseny után lecsökkentettem 1 órásra, a fenn maradó időt azonban bőven van mivel kitöltenem, ugyanis májusban vagy júniusban le kell vizsgázzak a gerincedzői továbbképzésemből, ezenfelül jelentkeztem még egy táplálkozási továbbképzésre és egy természetgyógyász tanfolyamra, és mindemellett május végén a Diéta&Fitnesz magazinnal és a BioTech Usa támogatásával készülök egy alakformáló-zsírégető tornára a margitszigeti sportpályán, ahova szeretettel várok minden mozogni vágyót, legyen az anyuka vagy apuka, felnőtt vagy gyerek, családos vagy szingli, tehát bárki, aki mozogni szeretne!



Gyere és tarts velünk május 31-én, vasárnap 10.00 órakor a margitszigeti sportpályán tartandó ingyenes rendezvényükre!
Minden résztvevőnek BioTech Usa ajándékcsomaggal kedveskedünk!

Nem kell mást tenned, csak a kifogásokat otthon hagyni, felvenni az edzőcipőd és eljönni a Margitszigetre, én a  jó időt, napsütést már megrendeltem. Remélem találkozunk! :) 

Részvételi szándékodat kérlek jelezd az alábbi oldalon:

https://www.facebook.com/events/828763590549828/



 

Írd meg kérdésed, véleményed

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása

Oszd meg ismerőseiddel