Szénhidrátmentes snack estére

2016.10.17 18:30

Heti újratervezés indul, a gyerkőc ma reggelre megfázott, így a doki néninél kezdtünk.

A hétvégét a szüleimnél töltöttük vidéken. Kis Zé a két nap alatt egyfolytában a nagypapa körül sasszézott és segített neki mindenben. Tettek-vettek az udvaron, barkácsoltak, pakoltak, autót szereltek, festettek, halakat etettek, birkóztak, fociztak, egy percre sem hagyta magára a nagypapát. 

Még jó, hogy vasárnap a gyerkőcőt lekötötte a nagypapi, mert nekem ágyban fekvősre sikerült, pirítós és tea társaságában. 

Benyeltem valami vackot és egy napra padlóra vágott. 

Ma már a szokásos étrendemet tartottam, reggel zabkásával kezdtem a napot, ebédre pedig kókuszos csirkemellett csináltam sült kelbimbóval.

A csirkemell filét kókuszreszelékbe forgattam, majd kevés kókuszzsírban kisütöttem. A kelbimbót megtisztítottam, félbe vágtam és megforgattam az alábbi pácban, majd így süttötem meg 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt.

– 2 ek. dmBio juharszirup

– 1 ek. extra szűz oliva olaj

– 2 ek. mustár

Az összes hozzávalót egy  nagyobb tálban kikevertem és ehhez forgattam a félbe vágott kelbimbókat. 

Nagyon finom lett. 🙂

Délután, amíg kis Zé aludt, megsütöttem a holnapi reggelimet és elkészítettem az esti szénhidrátmentes ropogtatni valót, cukkini chipset.

Szénhidrátmentes snack estére

A cukkini nemcsak egészséges, de finom is. Ha szigorú diétát tartassz, akkor is bátran fogyaszthatod, akár még lefekvés előtt is. 

A cukkinit tiszítsd meg, szeleteld kb. 2-3 mm vékonyra (erre egy uborkaszeletelő is megteszi), egy tepsit bélelj ki sütőpapírral és vékonyan kend meg oliva olajjal, majd helyezd egymás mellé a cukkini szeleteket, vékonyan kend meg a szeletek tetejét oliva olajjal és kb. 20-25 perc alatt süsd meg 220 fokra előmelegített sütőben. 

Tipp: beleforgathatod parmezán sajtba is, akkor még ropogósabb chipset fogsz kapni. 

Fitt menü FittAnyu ajánlásával az Avokádó Ételmanufaktúránál!

– súlyvesztéshez vagy megtartáshoz

– sportoláshoz

– egészséges és tudatos táplálkozáshoz

Szállítunk egész napos menüt, vagy csak ebédet, reggelit-ebédet és ebédet-vacsorát is!

Nézd meg a heti étlapot a képre kattintva és rendelj!

Szeretnél személyre szabott életmód tanácsokat, étrendet és edzéstervet?

Segítek Neked, kattints a képre a részletekért

Vélemény, hozzászólás?