Tehermentesítő étrend az ünnepek után

2015.12.29 15:51

 

Vasárnap este érkeztünk haza a 3 napos vidéki családi karácsonyozásból. Jól telt, már a szemeim sem olyan karikásak, az elmúlt napokban sikerült lényegesen többet aludnom. :D

24-én reggel még megcsináltam egy 45 perces kardió edzést, aztán irány haza. Délelőtt fitt sajtos rudat készítettünk a gyerkőccel, majd amíg ő ebéd utáni alvását töltötte, addig mi a férjemmel lenyomtuk a Jézuska műszakot, fát díszítettünk, ajándékot csomagoltunk és közben elkészült a fitt karácsonyi menü is. 

Lazacot sütöttünk joghurtos citrom mártással, meleg salátával és sült céklás édesburgonyás körettel. 

Péntek, szombat, vasárnap a nagyszülőknél telt vidéken. tegnap és ma délelőtt pedig egy 40 perces kardióval kezdtem a két ünnep közötti átmozgató edzéseket. 

Bár a karácsonyi asztalnál egyáltalán nem ettem sokat és nehéz ételeket, de az édességekkel megengedőbb voltam magammal. 

Tegnap elfogyott a maradék süti is, így a táplálkozásom vezérfonalát újból sikerült felvennem, persze a szilveszterre való tekintettel lesznek még kilengések, így a tavaszi szezonra való felkészülés diétáját csak jövőhéten, azaz januárban kezdem teljes mellszélességgel. 

A héten inkább egy tehermentesítő, szinten tartó étrendet követek, kardió edzésekkel kombinálva és még január első hete is a diétára való ráhangolódásról fog szólni. 

Sokan fogadják meg szilveszterkor, hogy majd az új évben leadják a felesleges kilókat, de sokan ezt a fogadalmukat max. 1-2 hónapig gondolják komolyan, amiben igen nagy szerepe van a nem megfelelően kiválasztott diétának. 

A legtöbb ember mit csinál január első hetében?

Belevág egy szélsőséges diétába, hogy a felesleges kilóktól azonnal megszabaduljon.Azonnal, mert türelmetlen. 

Az első és legfontosabb lépés, hogy adj magadnak és a testednek időt. Az a zsírmennyiség ami 2015-ben felhalmozódott a testen, nem január első két hetében fog leolvadni. Egészséges ütemben legalább ugyanennyi idő kell neki, hogy eltünjön. 

Kezd egy ráhangoló, tehermentesítő diétával az új évet és felejtsd el a szélsőséges megoldásokat. 

A karácsonyi lakomák és szilveszteri buli után az emésztőrendszer igen csak meg van terhelve és jó eséllyel számos salakanyag felhalmozódott benne, ezért igyál minél több szénsavmentes vizet, ami elősegíti a salakanyag kiürülését.

Kezd a reggelt fehérje alapú étellel, pl. tojással, az ebéded legyen könnyű szárnyas húsból álló étel zöldség és rizs körettel, uzsonnára rágcsálj el egy marék olajos magot pl. mandulát vagy kesudiót, a vacsorád pedig legyen egy nagy adag párolt zöldség. Étkezz napi 4-5-ször inkább kis adagokat és hagyd el a cukrot az étrendedből.  Az anyagcsere folyamatokat segíti és a közérzetünket, egészségünket nagy mértékben javítja ha beiktatjuk kezdésnek a heti 3 alkalom átmozgató teljes testes edzést.

Nekem január első hete a ráhangolódásról fog szólni és arról, hogy megtervezem a személyre szabott, konkrét céloknak megfelelő táplálkozásomat a tavaszi szezonig. A célt már kitűztem, csináltam egy testanalízist, ez alapján 3,3 kg zsír leadása a bikini szezonra. :)

 

Hozd magad formába az ünnepek után!

Január 11-én kezdjük az újévi alakformálást, készülünk a tavaszra és a bikini szezonra!

Gyere és csatlakozz a 6 hetes online vagy személyes programhoz

Kattints a képre részletekért:

 

 

 

 

 

Írd meg kérdésed, véleményed

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása

Oszd meg ismerőseiddel